Málta egy hat szigetből álló kisebb szigetcsoport a Földközi-tenger legközepén – 93 km-re Szicília partjaitól, és 300 km-re Tunéziától. Az ország 1964-óta élvez függetlenséget, 2004-óta az EU tagja, előtte azonban mindig valamelyik nagyhatalom rabigáját nyögte. Uralkodtak itt a föníciaiak, a görögök, punok, rómaiak, bizánciak, gótok, vandálok, arabok, normannok, németek, franciák, spanyolok, a híres-neves Máltai Lovagrend, végül a britek – de „bepróbálkoztak” a törökök, sőt a cári Oroszország is. Mindezt persze azért, mert Málta rendkívül jó helyen fekszik („Európa védőpajzsa”), és az ország tulajdonképpen ennek a fekvésnek az előnyeit élvezi ma is.
Érdekes, hogy az elmúlt évszázadok során Máltán megfordult népek mind otthagyták a lenyomatukat az ország kultúráján, ami az emberek viselkedésétől, a zenén, építészeten, kültéri díszítéseken, színeken és életvitelen át természetesen az étkezési szokásokban is megnyilvánul. A legjobban az olasz, mediterrán, arab, francia és brit hatások érvényesülnek, amelyek a helyi alapanyagokat "lovagolják" meg főleg. Ilyenek lehetnek a nyúl, a sertés, a birka, a kecske, a sajtfélék, a burgonya, a zöldségek, a rengeteg gyümölcs (főleg citrusfélék, eper, mandula), és természetesen a tenger gyümölcsei. Érdekes megjegyezni, hogy utóbbiból főleg szeptember-december akad a legtöbb, ekkorra esik ugyanis a nagy halászatok ideje. Ez persze nem jelenti azt, hogy az év bármely szakában ne kaphatnánk friss polipot, rákot, vagy halakat a tányérunkra. Ezen kívül az ország gasztronómiáját természetesen meghatározzák a természetföldrajzi és klimatikus adottságok is. 
1895-ben született meg az első magyar nyelvű útleírás Máltáról Erődi Béla professzor jóvoltából (utána sem sokkal több látott napvilágot, sajnos), ahol a máltai ételekről eléggé ellentmondásos képet kaphatunk: „…a mindenféle színű és illatú ételek itt vannak kitálalva a járókelők ínyének a csiklandozására. A szakács tele torokkal számlálja elő, és hangzatos jelzőkkel kínálgatja ételeit. De máltai ízlés és étvágy kellene, hogy valaki hozzányúljon azokhoz az ételekhez…”
Kétségkívül nem mindenkinek imponál a helyi nyúlmájas spagetti, a nyúlpörkölt (fenek biz zalza), vagy a nyúlpástétom (torta tal-fenek), de a fejenkénti napi egy kilogramm helyi kenyér (hobz) sem tűnik túl biztatónak. Pedig ha megkóstolnák azt a kenyeret, amely kívül ropogós, belül pedig kalácsszerűen omlós, és a nyulat mondjuk a csirke húsával hasonlítanánk össze…
Ha pedig mindezt megspékeljük tintahalakkal (calamari), sügérrel (cerna), pilótahallal (fanfru), vörös márnával (merluzzo), kardhallal (pixxispad) és marhahústekerccsel, amit darált hússal, tojással, olajbogyóval, szalonnával töltenek (bragioli) – már valamivel közelebb állunk a mai máltai ízléshez, de ha itt járunk, vétek lenne kihagyni a halleveset (aljotta), a marhahúslevest zellerrel (brodu), az olasz Minnestrone leveshez hasonló Minestrát, a ricotta sajttal töltött raviolit, valamint a timpanát, ami nem más, mint a görög pastizio-hoz hasonló „rakott makaróni”. Az ínyencek nem hagyhatják ki a töltött padlizsánt, a töltött velőt, csigát, borsos juhsajtot sem! Az italok közül vétek kihagyni a tüzes máltai borokat (Marsovin, Verdala), valamint a helyi sört, a CISK-et sem. Van egy helyi jellegzetes szénsavas üdítőitaluk, a KINNIE, ami igazából alkoholmentes Unicum-narancs ízkombinációra hajaz, a Coca Cola pedig szégyellje magát, mert Fantáját ugyanilyen (de legalábbis nagyon hasonló) ízben dobta piacra Máltán... Hát már nehogy az Ő SZENT ÉRDEKEI megsérüljenek ezen a piciny, 20 x 30 egynáhány négyzetméteres szigeten! Bár sajnos ez nemcsak Máltán tendencia, hanem gyakorlatilag mindenhol a világban (lásd a Vadmálnát nálunk, a Bodzát Erdélyben, meg egy csomó hasonló jelenséget Kanadában, Törökországban, bárhol...)
Sajnos az étkezési kép is sokkal árnyaltabb ma Máltán, mint a feljebb leírtak. Ugyan vannak magasan pozicionált gourmet éttermek (Lulu, Santa Rosa, Tia Maria), amelyek a máltai konyha „átértelmezésén” dolgoznak több-kevesebb sikerrel, viszont majd minden ilyen jellegű hely tövében sajnos már ott felállt az aktuális McDonalds, Burger King, vagy KFC is. Rengeteg más étterem, utcai étkezőhely is akad itt ugyanakkor: például fúziós-ázsiai, japán, kínai, indiai, döner-kebabos, rengeteg utcai pizzás, palacsintás, meg hamburgerárus is. A cosmopolitizmust erősíti a mindenhonnan ezerrel dübörgő zene, a bulik, a szórakozás, és a tizenéves célközönség milliónyi látogatója. Sajnos, az "új" dolgok majdnem agyonnyomják a „régit”: az igazi értékeket, egy büszke nép kulturális vívmányait, ami ellen nem nagyon tesz senki. Legalább is mi így gondoljuk.
Azért Máltán még élénken jár-kel az az anekdota is, amikor a feldühödött pincér belevágta mérgében a német turista hátába a villáját, amiért az meg merte kérdezni, hogy „a hal, az friss volt-e, avagy mélyfagyasztott…”. Ezzel legalább nincs gond a szigeteken.
Ha valaki szeretne még több infót szerezni a máltai konyháról, a legjobb könyv itt megrendelhető. (Guide to Maltese cooking).
