                | Az elmaradt helikoptertúra és az elmaradhatatlan újabb gasztronómiai kalandok A már korábban említett esős idő elmúltával sem történt meg az, amire egész életemben várok már: nevezetesen, hogy önfeledten repdessek egy igazi helikopterrel. (Valahogy ez eddig kimaradt az életemből). Ezért kénytelen voltam beérni az üres helikopterpályán való hiábavaló várakozással, mondván, hogy majdcsak jön erre téved egy kósza helikopter, és elvisz Kláksvikba. A fenéket történt így: a helikopter helyett jött orkánszerű szél, jégesővel, s 45 percnyi hiábavaló várakozásom után döntöttem úgy, hogy lelépek. Igen ám, de a telefonom nem működik a Feröer-szigeteken, csak Thor Isten tudhatja, hogy miért. És persze autó sem jár nagyon a helikopter leszállópályája körül. Ekkor, mint a mesében szokás, elém toppant egy gyalogszerrel érkező, (roppantul csinos) északi tündér és hívott nekem egy taxit, mert ugye a telefonom nem működik az országban. Ha hiszitek, ha nem, ez pontosan így történt. Gondoltam, meghívom Őszőkeségét egy italra, satöbbi, de mondta, hogy várja a családja, miegymás, meg az igazsághoz hozzátartozik, hogy délelőtt általában nem is szabad alkoholt fogyasztaniuk a helyieknek. Ezért mindenki ment a dolgára. Ő haza, a családjához, én meg jól összevissza fagyva a Hafnia szállodába, hogy valami másban keressek vigaszt. Nevezetesen az ÉTKEZÉSBEN. Uni Gulfoss-szal bepattantunk az autóba, és meg sem álltunk a szédületes panorámával megáldott Tórshavn Hotelig, hogy újabb étekélvezeteket tapasztalhassunk meg a feröeri gasztronómiát illetően. Az ebéd ugyan nem teljesen feröerire sikeredett, viszont szemem-szám elállt tőle. Az elő-előétel hideg spanyol gazpacho leves volt, rákokkal megpakolva. Hihetetlen kombináció! A feröeri rákokat összehozni a spanyol konyhával - ezt nevezem én kreativitásnak, de NE izguljatok, lesznek még ennél cifrább megoldások is! Az Őskaján étteremben a LUCULLUS BT által tapasztalt Pascal-féle zöld leves jutott hirtelen az eszembe - mármint a színvilágról - ám az íze teljesen más volt ennek a levesnek. A benne ledarált és összekevert uborka, petrezselyem, fehérrépa és citrom puhára főtt friss rákocskákkal ugyanis ízében semmiképpen nem emlékeztetett a Tolcsván tapasztalt étekre, viszont ugyanolyan fenséges volt. Aztán jött a második leves, aminek halfilé-lé (talán halászlé) volt az alapja, kagylódarabokkal és rákocskákkal telepakolva, főleg chilivel ízesítve, tejszínnel behabarva, vajas pirítóssal. Egyszerűen nem találtam szavakat: a rákocskák és a kagylódarabkák pedig úgy omlottak szét az ember szájában, mint a feröeri szigetek között alagutakat fúró- és kőtörő-gép acélkarmai közt a jó nagydarab feröeri sziklák. (A 18 feröeri sziget között tökéletes, tükörsima aszfaltút van mindenhol, s ahol nincs, ott egész egyszerűen alagutat fúrnak a sziklába, és az óceán alatt fektetik le az utat. Már csak nagyon kevés sziget érhető el vízi úton, így hamarosan keresztül-kasul bejárható lesz az egész ország, akár autóval is). A levesnek egyébként egyáltalán nem volt tengeri, vagy hal- vagy rákíze, amit azzal magyaráztak a helyiek, hogy mindig az óceánból néhány órával korábban kifogott élőlényeket küldik bele a fazékba. Aztán érkezett a főétel, jó messziről, egészen pontosan Új-Zélandból, steak formájában, grillezett zöldségekkel és gombákkal. A feröeriek szerint az új-zélandi marha a legjobb a világon, de a birkájukat is nagyon szeretik, olyannyira, hogy még importálnak is belőlük(!). Úgy tűnik, hogy nem elég a helyi 48,000 emberre jutó helyi birkaállomány, ami jelenleg úgy 70,000 birkapéldányt jelent. Interjút akar a legnagyobb helyi napilap! Az ebéd után olyan dolog történt, amire borzasztóan büszke leszek egész további életemben, nevezetesen az, hogy interjút adtam a legnagyobb helyi napilapnak, a Sosialintur-nak. Egy cikk már meg is jelent egy, a napilappal együttműködő, szintén legnagyobb látogatottságot magáénak tudó feröeri portálban, a www.portal.fo oldalon. Fotóval, LUCULLUS BT egekbe magasztalásával, satöbbivel. Hamarosan a napilapban (nyomtatásban) is meg fog jelenni a cikk!! Esti kirándulás Az interjú után elindultunk, hogy újabb helyeket fedezzünk fel a szigeteken. Voltunk Kirkjubour-ban, ami a Streymoy sziget déli részén található. A település inkább csak egy látványos romegyüttes, ami a középkorban a sziget püspöki központja volt. Legnagyobb épületmaradványa a Magnus Katedrális, amelyet a XIII. században kezdtek el építeni, és azóta soha sem fejezték be. (Bár ma már inkább az állagmegóvással foglalatoskodnak). A közelben található a Szent Olav Templom, amelyet 1111-ben építettek névadójának emlékére, aki a XI. században megalkotta Norvégia keresztény törvénykönyvét. A reformáció idoszakáig az épület a szigetcsoport vallási központja volt. Roykstovan egy 900 éves tanyaház, tozegtetovel, amely napjainkban farm-múzeumként várja a látogatóit. A házat egy véletlen folytán norvég fából építették, miután a tengeren egy norvég faszállító hajó süllyedt el, amelynek rakományát a Golf-áramlat a közeli partra sodorta. A házat 18 generáción keresztül ugyanaz a család lakta. A ház tetején mindennapi látvány fogadott minket, ugyanis egy kék kezeslábasba bújt, gumicsizmás fiatalember két birkabébit etetett meg tejjel egy sörösüvegből, majd mint aki jól végezte dolgát, lepattant a tetőről és elment. A kis birkák úgyszintén... Eztán a Vágar szigetre vezetett utunk, Bour településére, ahol egyrészt olyan szél támadt, hogy majdnem besodort a hátam mögött található sárkányszigetre, melynek van ugyan rendes neve is, (Tindholmúr), de nekem az előbbi sokkal jobban tetszik. A hely kísérteties és gyönyörű egyszerre, ezért még egy képet közzéteszek róla, ahol - azt hiszem - épp egy jó nagy kőkriptából integetek kifelé. Láttunk emellett rastanfisk-et (szárított halat) lógni, feröeri zászlót a szélben lobogni, Uni kedvenc kagylóbeszállítójánál pedig átélhettem második halálközeli élményemet, amikor is a tengerbe vezető, mohával és moszatokkal benőtt kősávon elindultam befelé, megcsúsztam, seggreestem, aztán meg majdnem zuhantam vagy tíz métert a jéghideg vízbe, rá a sziklákra és a barna algákra... Ezt az élményt muszáj volt elfelejteni, egy kis feröeri sör segített a felejtésben. A mai utolsó képet pedig este tízkor készítettem |
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
