HTML

Extrém Szakács projekt (2006-2016)

Az "Extrém Szakács" a világ extrém- és jellegzetes helyein Paprikás Csirkét főz a magyar kultúra tiszteletére. Emellett kalandozik és felfedez - itthon és külföldön. Légy Te is részese a folyamatnak! E-mail: elnokseg@lucullusbt.hu

Fotók

Videók

Partnerek

A YADRAN TENGER HORVÁTAI

2006.07.29. 18:05 lucullus

 

 

 

 

 

 

 

Ezúttal Marco Polonak, a chips feltalálójának és a vegetának a hazájában kutattam a gasztronómiai jellegzetességek után. Utam Horvátországba, Krk-szigetére vezetett, ahol megismertem a messze-földön híres horvát szabadtéri sütéstechnika titkait, a helyi alapanyagok gazdagságát és frissességét, valamint a vrbniki-i bor szomjoltó hatását.

A YADRAN TENGER HORVÁTAI vs. A KARIB TENGER KALÓZAI

A múlt éjjel volt vagy 40 fok hőség, amikor is csuromvizesen ébredtem a krk-szigeti Punat városában található apartmanunkban. A település éjjel-nappal zsibongott, ezért az ablakot nem szerencsés kinyitni éjszakára. A Királylány halkan szuszogott mellettem, amiből arra következtettem, hogy még sincs semmi baj: nem fognak akarni kivégezni, mint a néhai Davy Jones kapitányt a „Karib tenger kalózai”-ban. Pedig a helyszín kísértetiesen emlékeztet a Közép-amerikai szigetvilágra: éjjel fülledt a levegő, nagy a meleg, és viharfelhők sorakoznak az égen; az ember fia csak arra várt, hogy mikor ered már el az égből az özönvíz. Emellett útközben láttunk egy-két olyan hacienda-szerűséget is, ami Kubában található. Apropó, mi is ilyesmiben lakunk, egészen magasan, a Yadran-tenger óriási tömege felett. Csak ne nyikorogna annyit a padló a kísértetjárások órájában… Nem találnák ki, mit olvastam lefekvés előtt: Leslie L. Lawrence-től a ’Három sötét király’-t, ahol egy szigeten, Montserrat-on épp kísértetek riogatják az odaérkező mesterdetektívet, és barátját, Paul Billerbecket. Lehet, hogy kevesebb tüzes vrbnikii bort kellett volna magamhoz vennem az este? Nem, az azért mégsem járja. Különben mivel öblítettem volna le a tegnapi pljeskavicát? No de haladjunk csak szép sorjában…
Örülök, hogy végre eljuthattam az ifjú Marco Polo (horvát nevén Marko Pilich) hazájába, Horvátországba. Szégyen ide vagy oda – ezeddig nem jártam még az Adriai-tenger ezen oldalán, ahol hazánkfiai is szép számban megfordulnak, főleg nyaralási szempontokat szem előtt felsorakoztatva. Az én céljaim ettől most némileg eltértek, hiszen a tengeristennek és a napfürdőzésnek való hódolatom lerovása mellett szerettem volna végre helyben megtapasztalni a gyors horvát szabadtéri sütéstechnikát, mintát venni a helyi olajbogyó-felhozatalból, és persze meginni jó sok horvát bort is. Hamarosan kiderült, hogy Marco Polo és Marcus Mike Nalley (Narancsos Márkó) szellemei már nem nagyon élnek errefelé, annak ellenére, hogy egyikük a tésztaféléket importálta be Távol-keletről Európába, másikuk pedig a chipset találta fel az Újvilágban. Nagyon is él azonban a harmadik fő szereplőnk, ami mély nyomot hagyott a világban. Vegetának hívják, fűszerként fut a pályáján, és különös ismertetőjele, hogy folyton a lusta háziasszonyok fazekaiba kéredzkedik.

KRK ÉS PUNAT

A már az ókorban is lakott, gazdag történelmet és hagyományokat magáénak tudó Krk-sziget a maga 405 km²-ével és mintegy 16,000 lakosával a horvát tengerpart legnagyobb szigete. Érdekes megemlíteni, hogy a Kvarner-öbölben elhelyezkedő hetedik kontinens (mert az itt lakók nemes egyszerűséggel csak így hívják) épp a 45. szélességi fokon fekszik, ami ugyebár pont a fele annak a 90-nek, amit nemrégen az Északi-sarkon taposhattam (a logika eztán pedig a Déli-sarkra kalauzolna el, de ezen még majd erősen elgondolkozom…). A középkorban Krk a horvát írásbeliség fellegvárának számított, mára meg az Adria egyik legkedveltebb turisztikai célpontjává vált. Általában dombos, nagyobb emelkedések csak a déli részein fordulnak elő, legmagasabb pontja az Obsova nevő hegy, a maga 569 méterével.  A sziget nyugati része lankás, míg keleti tájait kevésbé tagolt vidék, meredek, hegyes sziklák, lombos erdők és kevés település jellemzik. Keleti partja a szárazföld felé néz, a déli oldal pedig a Cres-sziget irányába. Punatot "Arany szigetnek" is nevezik, mivel a tenger hevesen ontja kifelé a „gyümölcseit”, és a helyi mondás szerint az itt termelt bor, a "Vrbnicska zslahtina" és a juhsajt is aranyat érnek. Mindkettőt volt szerencsém megtapasztalni, és állíthatom: a mondás igaz.  Krk könnyen megközelíthető akár autóval, akár komppal. A szigetet egy híd köti össze a szárazfölddel, ahol a hídpénzt nem ússzuk meg. A strandok errefelé igen változatos képet mutatnak, hiszen a part néhol sziklás, néhol kavicsos, néhol pedig homokos.  A partvonal meglehetősen hosszú. A punati strandokkal talán csak a sziget másik gyönyörű városa, Baska veheti fel a versenyt, hiszen ott mintegy 2 kilométeren sorakoznak fel a tengerbe nyúló fürdőhelyek. Punat emellett az adriai vitorlásturizmus egyik központjaként számon tartott helyszíne is. A punati-öböl másik érdekessége, hogy közepén egy kicsi sziget, Kosljun található, melynek árnyas fenyvesei között egy antik villa romjaira épült ferences kolostor épületegyüttese is meghúzódik.

A HORVÁT KONYHA REMEKEI

Elmondhatjuk, hogy a történeti hagyományok gazdag lenyomatot hagytak a horvát konyhán. Az ország egészében, a rendkívül gazdag ételválasztékban mindenütt jelen van a puszták és hódítók kedvenc ételkészítési technikája, ami nem más, mint a szabad tűzön való sütögetés. Ezt a módszert alkalmazzák a tengerparton, a síkságokon, mind pedig a hegyekben, egyszóval mindenhol. A szabadtéri sütögetésnek megvannak a maga titkai. Mindenekelőtt érdemes odafigyelni arra, hogy a különböző húsok faszénen süljenek, hiszen ez különleges, füstölt aromát kölcsönöz az ételeknek. Volt szerencsénk rendelni egy bőségtálat, amin szerepelt a híres-neves pljeskavica, a csevap, sült kolbász, csirkesaslik és borjú oldalas. A pljeskavica darált sertés- és marhahús, valamint hagyma, víz, só, bors, olaj és erős paprika keverékéből előállított húspogácsa. A csevapnak – ami az egész Balkánon megtalálható – hasonló a felépítése, csak ebbe kerül még némi birkahús is. Viszont hiányzik belőle a víz, a hagyma, az olaj és a piros paprika. A csirkesaslik könnyed, puha-omlós, ugyanakkor kívül enyhe barna barázdákat hagy rajta a rost. Fenséges. A kolbász reccsenve-roppanós, mint az erdőben a kisebb gally, amire az ember rálép a nyári estén. Az idillt a piros húsú paprikából, paradicsomból, olajból, sóból és fokhagymából álló ajvár névre hallgató szósz teljesíti ki, amibe az imént említett húsféleségeket illik általában megmártani, mielőtt azok eltűnnének az evőemberek feneketlen katlant megszégyenítő gyomraiban. A húsokhoz fogyaszthatunk sült burgonyát, vagy könnyed, nyári salátát is. Kinek kedve-ízlése szerint. Megjegyzendő, hogy szinte minden nép otthagyta a lenyomatát a horvátok konyhaművészetében, akikkel valaha hosszabb kapcsolatban álltak. Északon, a magyar határvidéken például több gulyásféle, paprikás pörköltek sokasága lelhető fel. Valamivel nyugatabbra, de még mindig északon, az osztrák és német közelségnek köszönhetően péksütemények sokasága terjedt el. Annál nincs is jobb érzés, amikor az ember a hajnali tengerparti kocogás után egy burekkel – (sült leveles tészta) – vagy omlós, friss, szinte gőzölgő sós pereccel kedveskedik élete párjának, aki még éppen csak nyitogatja nagy, barna, őzike szemeit a kemény diófaágyban, mert a csukott zsalugáter résein keresztül épphogy bekéredzkedik a szobába az első, pajkos napsugár a tenger felől, és megcsillan a szeretett nő napbarnította, feszes testén.
A keleti országrészben az ottománok süteményei jellemzőek, míg a nyugati, Velencéhez közelebbi területeken az olaszos, könnyed sültek és tésztafélék dominálnak. Érdemes említést tennünk a punati pizzáról, amin zsíros juhsajtot, friss olajbogyót, és a bora hideg tengeri szeleiben szárított és érlelt dalmáciai sonkát helyezett el a gondos helyi szakács. Érdekes a helyi fagylaltkérdés is: az olaszok remekművét a horvátok púpozottan árulják, ami szinte kiabál az arrajárónak, hogy vásárolja meg, aki ezt általában meg is teszi. Sőt, még olyan hagyományok is beépültek a horvát konyha egészébe, amelyeket sok-sok évvel a letelepedésük előtt a hellének és a rómaiak ápoltak. Ezeknek emlékét őrzi a Diocletianus császár alatt tevékenykedő híres-neves Apicius "De re coquinaria" című bestsellere is.

Az emberek nyugodtan ücsörögnek errefelé az éttermekben, ahol finomabbnál-finomabb, friss, és jó minőségű ételek készülnek. A derék horvátok trécselnek, boroznak, és rengeteg fagylaltot pusztítanak el. Amúgy meg módfelett vendégszeretőek is: házigazdánkkal, Emillel minimum harminc percet „kellett” eltöltenünk néhány pohár hűs fehérbor mellett, pedig csak a kulcsot szerettük volna elkérni; a hajóskapitány, Bernhard pedig hideg pálinkával várt bennünket vízitaxiján, a Tanján, pedig akkor még nem is fizettünk be semmilyen hajókirándulásra. (Aztán persze igen…).
Summa-summárum: megállapítottuk, hogy Horvátország a tökéletes „Slow Food” hely, és minden valamirevaló evőembernek legalább egyszer az életben itt a helye.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: horvátország

A bejegyzés trackback címe:

https://extremszakacs.blog.hu/api/trackback/id/tr681472234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.